2012. január 16., hétfő

Bemutatkozás

Sziasztok!
Köszönöm a meghívást :-)
Judit vagyok (nicknevemen presh), az agglomerációban lakom egy kis faluban, jelenleg GYES-en vagyok itthon a legkisebb gyerekemmel (3 van :-)
Gyerekkorom óta kötök, az első fogásokat egy kedves napközis tanító néni mutatta meg még alsóban, aztán nagymamám és anyukám tanítottak egyre több dolgot. Akkoriban nem sok sikerélményem volt vele, türelmetlen voltam, lassú és ügyetlen.
Amikor nagyobb lettem, évekre abba is hagytam. Amikor megszülettek a gyerekek, először más kézműves dolgok foglalkoztattak, végül rájöttem, a kézimunka a nekem való. Először keresztszemes hímzés, végül visszatértem a "gyökerekhez", a kötéshez, néha a horgoláshoz. Felnőtt fejjel újra kezdtem az egészet (amiben a Barka kötősuli nagy segítségemre volt), és meglepő módon szinte egyből nagyon jól ment.
Talán a gyerekek nevelése, vagy csak benőtt a fejem lágya, de megjött a türelem és a precizitás, noha gyorsabb nem lettem, a mai napig (pedig több nagyobb munka is mögöttem van már) nagyon lassan dolgozom.
Most már elmondhatom, hogy néha én mutatok pár fogást anyukámnak, aki pedig nagy ász ebben :-))
A facebook-os kötős-horgolós csapattal nagyon ösztönzőleg hatunk egymásra (onnan kerültem ide is), úgy a projektekben, mind a fonalhalmozásban :-)))
Több kiló fonalam van, amit tavaly összehörcsögösködtem, remélem sikerül apasztanom a készleten, hogy újakat szerezhessek be :-)

2 megjegyzés:

  1. Üdv itt, Judit! Jó kötögetést! :)

    VálaszTörlés
  2. szia Judit, üdv a csapatban! Facebookos kötögetős csapat??? Hol lehet megtalálni titeket, hogy keressem?

    VálaszTörlés