2012. december 26., szerda

Elvesztettem a fonalat

Sziasztok, fonalfaló társak! Én is már ezer éve nem jelentkeztem. Az ok nálam is prózai: faltam ugyan bőséggel az utóbbi hónapokban, és láthatóan csappant a fonalgyűjteményem. De sok a vegyesfelvágott: olyan holmik, amiket már korábban kezdtem, olyanok, amiket fonalfalva kezdtem, de mégis kellett új fonallal pótolni. Szóval igazából azt se tudtam, hogy mikor mit mérjek, mi számít bele, mi nem.
Ennek ellenére nagyon eredményes évet zárok fejben, csak számszerűsíteni vagyok képtelen. Ez a kendő azért egy biztos pont és szerintem itt még nem mutattam: egy korábbi fonalvásárlásból való, de nem maradék: ez az első horgolásom a fonallal. Terv szerint kardigán lett volna, de valahogy nem boldogultam a mintával, így váltottam erre a kendőre.
Utólag már nagyon örülök neki, mert hordás közben kiderült, hogy kardigánnak túl lágy lett volna a fonal. Ez az első baby alpacás horgolásom, tehát nem csoda, ha el se tudtam képzelni régebben, mennyire hihetetlenül lágy és puha a belőle készült kendő. Viszont ez kardigánban inkább plöttyedt lett volna, azt hiszem. (Kötéssel talán más lenne a helyzet, nem tudom.)

Azért a vásárolt 7 gombócból maradt még kettő és fél, ezt majdnem teljesen (?) belehorgoltam a FB-os nyakmelegítő csereberés sálba, amelyről egy elváltoztatott színű kép itt látható

 A minta új volt számomra: keresztbe felhúzott szemekkel horgoltam, ami szép szőttes hatást eredményezett. Érdekes módon a tömörebb minta miatt nem volt annyira extrém módon puha a sál, mint a kendő a csipkével. Nem tudom, a hordás hogyan hat rá, lágyítja-e még. Azért még mindig kenterbe veri lágyságban a gyapjút.

És akkor a harmadik projekt, ami biztos fonalfalásnak számít: egy sbs maradék zoknifonalból. Nem olyan hagyományos, hanem annál valamivel egyeletlenebb, szőrösebb fajtából.

A dekák-grammok csak kb értékek, de mondjuk 40 deka körül lehet ez a három összesen. Mindegy, nem adom össze, mert nem tuti, illetve vannak még a részben fonalfalások. Nem is a szám számít, hanem a tény, hogy valóban elvesztettem a fonalat, mégpedig jó sokat idén :) Köszönöm ezúton is az inspirációt, amit tőletek kaptam! Boldog új fonalfaló évet!

1 megjegyzés:

  1. Szia! Tényleg régen láttunk. Csodás az ananász féle kendő, de az idei montázs is lenyűgöző!

    VálaszTörlés