2014. március 5., szerda

Amanda, 2014/4

alcím: Baktus és egy fél lábszármelegítő: kész.
 Még mielőtt felszisszennétek, a célszemélynek két lába van, de az első lábszármelegítő még tavaly készült. Mert kíváncsi voltam, mit bír el a fonal. Az egész két gombóc Batic Burcumot kívánt, ebből 150 g idei felhasználás. Ezzel együtt 900 g-nál járok. 
A baktust a szélszem mellett körbehorgoltam, belehorgoltam egy plusz lánc-sort. Azt hiszem ezt a szegélyt még sokszor használom majd, főleg, hogy 3-4 elkezdett, a pár sorostól a majdnem készig, baktus  várja a végét. 
(gyorsan rovancsoltam, még 3 különböző Batik Burcum fonalam majd, és talán ugyanennyi Lanagold)






3 megjegyzés:

  1. Látom, tényleg nagy kedvenc ez a fonal! Mondjuk nem csoda, tényleg szép!

    VálaszTörlés
  2. Én is bírom ezt a fonalat. Szép is, jó is. Sajnos már kevés van itthon...

    VálaszTörlés
  3. Hű, nagyon termékenyen indul az éved, kötés szempontjából mindenképpen! Hasonlóan lendületes folytatást!

    VálaszTörlés