2011. augusztus 31., szerda

Ajándékozás

Szóval Amanda bejegyzésében szerintem a legérthetőbb!

Tehát! Én már régebben felajánlottam egy "díjat" az első helyezettnek. Az első Amanda lett, ő felajánlott valamit az ő utána következőnek, vagyis a másodiknak, Macusnak. Ebből jött az ötlet, hogy akinek kedve van, felajánl valamit a sorban utána következőnek. Én kimaradok, így Macus Nönének, Nöné Irénkának, Irénka Zsupszinak, Zsupszi Patríciának, Patrícia Csillának, Csilla Kormicának, Kormica Timinek, Timi Katkának, Katka meg majd nekem. Vagyis aki jelentkezik hogy szeretne adni és kapni, az részt vesz, aki nem jelentkezik, az kiesik a listából, és az utána következő lép a helyébe. Így gondolom.

Viszont, hogy előbb-utóbb az ajándékok is meglegyenek, valami határidő kéne. Pl. az ajándékozósdira jelentkezéseket várjuk most vasárnap, szeptember 4-én éjfélig. Vagy hogy szeretnétek?

13 megjegyzés:

  1. Nekem így jó, ezennel jelentkezek is:o)
    Egyébként gondolkodtam, és azt hiszem, pont én kavartam meg a dolgokat, ezer bocsánat érte. Mentségemre legyen mondva, megzavart (azt a keveset, ami van:o) a helyezettek fordított sorrendje.

    VálaszTörlés
  2. Én is benne vagyok! Természetesen. :))

    VálaszTörlés
  3. Okszi, ez szerintem is jó lesz így. A fonal, amit felajánlottam ezek szerint Timié lesz. Timi írd meg lécci, a címedet a kormica1@gmail.com-ra :)

    VálaszTörlés
  4. Holnaptól pedig indul az újabb falóidény, hajrá mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  5. Én is jelentkezem, és köszi, hogy leírtátok, hogy ki kinek :) Kormica, mail ment :) Katka, Te pedig jelentkezz légyszi a kecskestimi@gmail.com-on :)

    VálaszTörlés
  6. Már valamilyen formában mindenki beleegyezett ebbe, egyedül Katka nem jelentkezett még... Valahogy próbálom megkeresni.

    VálaszTörlés
  7. Én benne vagyok:)

    VálaszTörlés
  8. Csilla, légyszi írd meg a címed a patriciavilaga@gmail.com -ra. :)Köszönöm:)

    VálaszTörlés
  9. Én is szívesen beleegyezek. Csak nem tudtam miként kell erre válaszolni. :)

    VálaszTörlés
  10. Katka dobj nekem egy mailt légyszi :)

    VálaszTörlés
  11. Én is jelentkezem.
    És van egy szürke pompomos fonalam, amit egyelőre biztos nem fogok felhasználni, 20 dkg (a címkéjét sajnos nem találom), ha valaki szeretné esetleg...

    VálaszTörlés
  12. Kormica kérek majd egy címet a csilla kukac kreativ-kezimunka pont com címre. Patriciam én si jelentkezem. Kicist elv otlam tünve, bejött még egy kis nyaralás az elmúlt hétre és alig voltam net közelben.

    VálaszTörlés