2012. február 15., szerda

Első kötésem

Ez is megtörtént. Kipróbáltam magam kötőtűkkel. :) Nem mondom, hogy soha többet, mert ilyet sose mondok és érdekel is a kötés, mert szuper dolgokat lehet készíteni. Gyakorolni kell sokat, mert most még nagyon idegennek érzem és szinte rohantam vissza a drága horgolótűimhez. :D

Ahogy lesz több időm belevetem magam és elsajátítom az alapokat, mert most csak erre a sálra hegyeztem ki a dolgot. Anyu névnapja lesz vasárnap. Nagyon szereti az ilyen sálakat. Szőrös, bogyós, feltűnő a színe a fekete kabátjához. Horgolótűvel nem lehet ilyen bogyósat készíteni. Sógornőmhöz fordultam segítségért, aki megmutatta az első pár sort és utána kettesben maradtam a tűkkel. :) Az első rontásnál teljesen kétségbe estem. Hívni akartam, de aztán addig ügyködtem, amíg sikerült kijavítani egyedül. Nagyon büszke voltam magamra. Tudom, nem nagy szám, de elsőre nagyon tetszik. Sógornőm szerint nem a legkönnyebb fonallal kezdtem a tanulást.

Mondjuk azzal perpillanat nem értek egyet, hogy a kötés sokkal könnyebb, mint a horgolás, mert ő ezt váltig állítja. :D Én úgy éreztem, hogy a kötőtűim külön életet élnek és nem akarnak arra mozdulni, mint amerre azt én szeretném. :D

Fonal: Fours seasons Gründl - Spirit Lux color
Tű: 8-as
4 gombolyag = 200 gramm

6 megjegyzés:

  1. Igaza volt a sógornődnek, nem a legegyszerűbb fonallal próbálkoztál, de nagyon jól megoldottad! Nyilván mindenki azt tartja könnyebb technikának, amelyiket többet bűvölni, én kötősnek tartom magam, de szeretem a horgolást is. Csak ruhadaraboknál a textúrája nem igazán tetszik. És tényleg olyan jó érzés, amikor egyedül tudunk megoldani egy-egy problémát. Én az angollal vagyok így:o)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is jól be vállaltad ezt a fonalat kezdetnek, na de lett sikerélmény és ez a lényeg.
    Én is a kötés mellett teszem le a voksom, de azért mert a horgolással én irtó lassan haladok és mert szerintem nem mindent lehet holgoltan megoldani, főleg a téli darabok jobbak kötve mert puhábbak.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Újra, mert jól félreírtam mindent a nagy sietségben. :)

    Szerintem is a legtöbb ruhadarab szebb kötéssel, igaz eddig nem sok ruhát készítettem. Nagyon nincs is a környezetemben olyan, aki kötött ruhákat hordana, vagy szeretne. Mindenki a kiegészítőket imádja. Sál, sapka, kendő, táska, takaró... Ezeket szuper horgolni! :)
    Most van 3 horgolásom is folyamatban, de megint érzem a bizsergést, hogy újra neki kéne majd állni a kötésnek. De most teljesen az alapoktól és normális fonallal, hogy tudjak mire építkezni. :)

    Igazából szerintem azt szereti az ember jobban, amiben biztosabb. Egyszer szeretnék eljutni oda, hogy mindegy, hogy melyik technikával készül egy darab, ugyanolyan izgalommal álljak neki. :)

    Köszi a bíztatást. :) A Ti szuper kötéseitek is inspirálnak. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett! Tényleg nem egy könnyű fonallal kezdted a kötést. Meglátod, egy egyszerű fonallal majd sokkal könnyebb lesz!

    VálaszTörlés
  6. Szép kezdődarab nagyon! Hidd el, nemsokára száguldozni fognak a tűid:)

    VálaszTörlés